Hétfői idézetek #7

"A fiú most már olyan közel állt a tükörhöz, hogy orra kis híján hozzáért saját képéhez.
- Anya? - suttogta. - Apa?
A nő és a férfi csak nézték, és mosolyogtak rá. Harry pillantása most a többi alakra vándorolt. További zöld szempárok, még több, az övéhez hasonló formájú orr, sőt egy kicsi öregembernek még a térde is olyan bütykös volt, mint neki. Szemtől szemben állt a családjával - életében elöszőr. Potterék mosolyogva integettek neki, s ő tenyerét az üveglapra szorítva, a vágyakozástól tágra nyílt szemmel meredt rájuk, mintha abban reménykedne, hogy beléphet a tükörbe, és a karjába zárhatja őket. Megfoghatatalan, szívszorító érzés lett úrrá rajta: az örömé, melybe mélységes mély szomorúság vegyült."

Harry Potter és a bölcsek köve
12. fejezet Edevis tükre
195-196.oldal